Érintett pecsételő pontok: Káptalantóti, Csobánc, Szentbékkálla
Időpont: 2021. augusztus 18.
Tervezett táv: 20 km
Megtett táv: 22 km (emelkedés 442 m)
Túra nehézsége: 4
Lóval járható: 1
Élmény: 4
Augusztus végén elszállt a kánikula és beköszöntött a "katalógus idő" a lovaglás szempontjából. Mivel jelenleg a Balatonon tartózkodunk, egy közeli - de annál szebb - helyszínt választottunk túrázásra. Illetve figyelembe vettük, hogy lovaink sem állnak az edzettség magas fokán, így inkább kellemes, mint megerőltető terepet terveztünk.
Ha röviden akarom összefoglalni, akkor ez a túra igazán fejleszti a lóval való kapcsolatot, és sokat tapasztaltunk a lovagláson túl is. Illetve nem elhanyagolható, hogy - a hátasok kímélése okán - sportteljesítményt várt el tőlünk is.
Na de akkor az elejéről..
Reggel felpakoltuk a lovakat a lószállítóra, aminek a szintideje kb. 10 perc volt. (Előző nap gyakoroltunk, ott még 40 perc körül volt a mutatvány, de látom a fejlődést!). Egy óra autókázás után megálltunk Káptalantótiban (pecsételőhely a falu közepén). A falu szélén lévő piac mellett található egy nagy rét, teljesen ideális parkolásra a lószállítóval, így itt nyergeltünk, és már indultunk is.
Az úton átkelve 3 perc múlva kibukkant a fák mögül a Csobánc... ezt terveztük megmászni.
Már előre láttuk, hogy lóval nem jutunk el a várban lévő pecsételő pontig, mivel igen sziklás, de azért elindultunk. Kellemes terepen, szőlősorok és mező mellett vezet az út a hegyig, majd egy kavicsos úton indultunk el. Kb. 40 perc lovaglás után eljutottunk Simontanyára, ahol ki tudtuk kötni a lovakat. Ők boldogan legeltek, amíg én - egy életem, egy halálom - megmásztam a Csobáncot.
30 perc alatt értem fel a várhoz olyan sziklás részen, ahol lehet, hogy a lovakat fel tudtuk volna hajtani, de hogy tönkre mennek, az biztos. Szóval jó döntés volt ezt kihagyni. De a várat meg kell nézni, mert valóban elképesztő a kilátás! Készítettem fényképeket, pecsételtem, és indultam lefelé... hát, fel megerőltető volt, de lefelé meg a csúszós talpú lovas cipőben már veszélyes is. Szóval jó tanács, ha hasonlót terveztek, tegyetek be a nyeregtáskába egy túracipőt.
Összességégen egy órás volt a kiruccanásom, amikor ismét nyeregbe szálltunk és a Csobánc alatt, kerülőúton folytattuk az utat. Az első megállónk még a hegyen a Von Beöthy Pince volt, ahol a szomjas vándorokat sporttársi szeretettel és hideg bodzaszörppel várták. Köszönjük szépen!
Folytattuk az utat a Csobánc alatt, szebbnél szebb részeken, az út mellett csodálatos házikók álltak a hegyen. Elég nagyot kerültünk, de legalább nem kellett mászni. Végül megkerültük az egész hegyet, átkeltünk egy úton (forgalom nulla) és vidáman indultunk tovább... amikor is egy elágazáshoz érkeztünk. A szép, széles út ment tovább, de egy tábla állta utunkat, miszerint "Magánterület, nem túraút"... ellenben a szűk, benőtt ösvényen felsejlett egy kék jel... jobb híján leszálltunk, kengyeleket fel, és a hátasokat vezetve elindultunk a sűrűbe. Na most, az, hogy mi végig mentünk, nem jelenti, hogy lóval járható az út. Mentünk fel és le, a csúszós lovas cipőben, az olyan szűk úton, hogy a nyereg alig fért el néha... mindezt 3 km hosszan, mindösszesen 120 méter szintemelkedéssel, és kb ugyanennyi ereszkedéssel. Meg kell hagyni, a lovak tök jó fejek voltak, ahol elcsúsztunk, ők szépen álltak, nem ugrottak a nyakunkba a lejtőn, és egyáltalán, hulla nyugodtan tűrték, hogy az erdő simogatja őket minden percben. De ide senki ne induljon el, aki lovas élményt keres... tény, hogy önmagában a lovakkal való feladatmegoldás élmény volt, de tényleg csak a nagyon fekete-öves lovastúrázók induljanak erre.
Ezek után nagy volt az öröm, amikor visszatértünk a rendes útra. Rövid baktatás után meg is találtuk a Káli Polo Club lovas polo pályáját. Itt elég nagy volt a tömeg, a Kőtenger ugyanis népszerű biciklis és túrás kirándulóhely. Felmásztunk egy fénykép erejéig, de a Kőtengerhez nem mentünk be a tömeg miatt.
A Kőtenger után az út bevezet Szentbékkállára, ami egy kis ékszerdoboz. Gyönyörű házikók, és kertek mindenfelé. Megtaláltuk a pecsétet, de sajnálatunkra a kisbolt zárva volt. Egy kedves helyi hölgy ajánlotta az Öreghegy fogadót a falu végén, ahová el is baktattunk. De sajnos itt kiderült, hogy nem fogadnak lovas túrázókat, a lovakat nem engedik be. Mivel így nem lett volna biztonságos a pihenő, továbbhaladtunk Mindszentkálla felé.
Mindszentkállán úgy gondoltuk, teszünk még egy próbát, hátha találunk boltot. Kísérletező kedvünket jutalom koronázta, a falu kisboltja (a kocsma mellett) nyitva volt, és a szemben lévő parkban kényelmesen le is tudtunk ülni, elfogyasztani az ebédet. Az egyedüli gondot az jelentette, hogy amikor a lovak meglátták a pizzát, teljesen rárepültek. Szabályosan megpróbálták kivenni a kezünkből.... az üdítőt úgyszintén. Rosszabba voltak, mint egy kunyizós kutya. Pedig legelhettek volna, de nekik csak a pizza kellett. Cukik voltak, de furák :-)
Mindszentkálla után indultunk vissza Káptalantótiba. A túra ezen része már nem volt mászós, a dombok között baktatva élveztük a Káli medence látványát. Igazából túl hamar ki is értünk a célhoz, még lett volna egy kis kraft a lovakban és bennünk is. De nem baj, majd legközelebb nagyobbat álmodunk :-)
A lószállító ott várt minket, ahol hagytuk. Lenyergeltünk, elpakoltunk, már csak a lovak voltak hátra. 5 mp/ló alatt abszolváltuk a feladatot, amivel nagyon meg vagyok elégedve. Isten is lovastúrákra teremtette ezeket a hátasokat :-)
Szent Donát kápolna
