Időpont: 2020. június 12-14.
Tervezett táv
|
72 km
|
Megtett táv
|
75 km
|
Nehézség
|
3
|
Lóval járható
|
4
|
Élmény
|
4
|
Jelmagyarázat
* + 25 km bemelegítés, hogy "bezárjuk a kört" Tapolcától Sümegig
Péntek
A Kéktúrát legutóbb Sümegen szakítottuk meg, így innen terveztük ezen a hétvégén folytatni. Azonban felmerült az állandó probléma, hogy a lószállítók hogyan kerülnek át a végpontra, azaz Tapolcára. Erre két megoldás is született - mindkettőt kipróbáltuk.
Pénteken délután két lóval - Kata és Rudi csatlakozott hozzám és Lunához - megérkeztünk Tapolcára, ahol a lószállítót biztonságba helyeztük, és nyeregben - nyeregtáskában 2 napi cuccal - elindultunk Sümegre. Mivel a Kéktúra ezen a szakaszon nem megy, ezért más követendő túrajelzést kellett találnunk. A Heyjoe weboldalon kisasoltam, hogy a Mária-út pont ideális lenne nekünk. Persze a lóbiztosságot nem tudtam ellenőrizni, de azért elindultunk.
Viszonylag sokáig be is vált a terv, és nem is tudom pontosan, hogy mi volt az oka, de egyszer csak elfogyott alattunk az út. Jelzés sehol, úgyhogy az AllTrails alkalmazást hívtuk segítségül. Az app mutatott egy utat - amit szarvascsapásnak is erős lett volna nevezni, de végülis kijutottunk a Sümeg előtti domboldalra... már csak egy kerítés választott el minket az úttól, de szerencsére találtunk egy kaput, amin át lehetett kelni. Természetesen utána szépen visszacsuktuk :-)
A talaj elég köves volt, sokszor leszálltunk, sétáltunk, kellemes út volt. Láttunk szarvast, sok fácánt, aranysakált (talán ez volt a legextrább), és Sümeg előtt egy óriási cseresznyefáról falatoztunk kicsit. 6 körül érkeztünk meg a Capári Lovardába, ahol a pacik kaptak egy klassz karámot, mi pedig egy szép szobát.
Este megérkezett a további 4 ló lószállítóval. Ők azt a verziót választották, hogy a hátasokat biztonságba helyezték, majd a kocsikat átvitték Tapolcára, és vonattal visszajöttek (kb 20 perc az út).
Este még megetettük a lovakat - és magunkat is pizzával -, és gyönyörködtünk a lovarda felé magasodó Sümegi várban...
Szombat
Reggel először a lovak reggeliztek, aztán persze mi is. Utána nyergeltünk, ami jelentett azért némi kihívást a rengeteg nyeregtáska miatt. Luna az enyémet péntek este elszakította, szóval azt is meg kellett hackelni. De egy tekercs madzag és egy olló csodákra képes!
Sümegről szépen kiléptettünk, és ahogy elértük a mezőt, azonnal megkezdődött a lovas-rotációs program, most egy kis "hová-tegyük-még-ezt-a-táskát" kérdéssel kiegészítve. Végül a mezőn mindenki megtalálta a helyét, minden táskát újból fixáltunk, és nekiiramodtunk.
Sajnos az első szakasz sok aszfaltot tartalmaz, ahol csak léptetni tudtunk. Begyűjtöttük az első pecsétet a Sarvaly erdészháznál, és indultunk tovább Zalaszántó felé. Itt sajnos a vár megtekintésétől el kellett tekintenünk, mert a korábbi napok esői miatt más túrázók jelezték, hogy nagyon csúszik az erdei ösvény, lovakkal nem igazán járható. A következő megálló a Sztúpa volt, ami tényleg megérte a mászást. Az óriási, fehér építmény gyönyörűen magasodott a tisztáson. Kicsi pihenőt tartottunk a lovakkal a fák alatt, úgy indultunk tovább.
Ezt követően Zalaszántóig jó terepek voltak, főleg erdő és mező váltották egymást. A faluban azonban az útvonal egy fahídon vezet át, ezt talán nagyobb súlyú lovakkal érdemes kikerülni. De utána pár perccel megtaláltuk a helyi műintézményt, ablakán a pecséttel. Mivel nagyon meleg volt, itt két vagy három bambit is ittunk fejenként, amíg a lovak legelésztek. Sajnos igazán ideális hely nem volt a kikötésre, de mivel nagy meleg volt, már kellett a pihenő.
Miután tovább indultunk, számtalan szép kutat láttunk még Zalaszántón. Az egyiknél meg is álltunk itatni, de kiderült, hogy Zalaszántó kb a díszkutak községe, mert egyik sem működött. Így ez kimaradt.
Utunkat Rezi felé vettük, ahol tudtuk, hogy két nehézség is vár: a Gyöngyös patak és a kaptató. A patakot hamar megtaláltuk, és a lovak boldogan konstatálták, hogy végre ihatnak. Mivel semmiféle áradás nem volt, az átkelés sima ügy volt. A patak után "egysávos" ösvény vezet át az erdőn, itt belefutottunk egy kb 30 fős csoportba, akik nagyon kedvesen voltak, és elengedtek minket. Ezúton is köszönjük a figyelmességet!
Innen már csak egy köpésre volt a Gyöngyösi csárda, amit már nagyon vártunk, mert 5 felé járt az idő. Megmásztunk egy kisebb dombot, és gyönyörű kilátás tárult elénk a másik oldalon. Szép ingatlanok és szőlősök váltották egymást, így ereszkedtünk lefelé. 300 méterre a Gyöngyösi csárdától egy jó kedélyű baráti társaság invitált be minket a kerti bulijukba. Megitatták a fáradt lovasokat, és megnyugtattak minket, hogy pár perc csak a csárda... amit meg is találtunk azonnal.
A Gyöngyösi Csárda LOVAS ÉTTEREM csupa nagybetűvel. A lovakat egy óriási karámba tudtuk betenni, ahol a friss fűnek nagyon örültek, kaptunk vödröket az itatáshoz, és mellesleg nagyon finoman is főznek :-) Az egész napos lovaglás után zseniális volt ide megérkezni. Javaslat, hogy ide mindenki nagyobb pihenőt tervezzen, érdemes le is nyergelni.
Sajnos az első szakasz sok aszfaltot tartalmaz, ahol csak léptetni tudtunk. Begyűjtöttük az első pecsétet a Sarvaly erdészháznál, és indultunk tovább Zalaszántó felé. Itt sajnos a vár megtekintésétől el kellett tekintenünk, mert a korábbi napok esői miatt más túrázók jelezték, hogy nagyon csúszik az erdei ösvény, lovakkal nem igazán járható. A következő megálló a Sztúpa volt, ami tényleg megérte a mászást. Az óriási, fehér építmény gyönyörűen magasodott a tisztáson. Kicsi pihenőt tartottunk a lovakkal a fák alatt, úgy indultunk tovább.
Ezt követően Zalaszántóig jó terepek voltak, főleg erdő és mező váltották egymást. A faluban azonban az útvonal egy fahídon vezet át, ezt talán nagyobb súlyú lovakkal érdemes kikerülni. De utána pár perccel megtaláltuk a helyi műintézményt, ablakán a pecséttel. Mivel nagyon meleg volt, itt két vagy három bambit is ittunk fejenként, amíg a lovak legelésztek. Sajnos igazán ideális hely nem volt a kikötésre, de mivel nagy meleg volt, már kellett a pihenő.
Miután tovább indultunk, számtalan szép kutat láttunk még Zalaszántón. Az egyiknél meg is álltunk itatni, de kiderült, hogy Zalaszántó kb a díszkutak községe, mert egyik sem működött. Így ez kimaradt.
Utunkat Rezi felé vettük, ahol tudtuk, hogy két nehézség is vár: a Gyöngyös patak és a kaptató. A patakot hamar megtaláltuk, és a lovak boldogan konstatálták, hogy végre ihatnak. Mivel semmiféle áradás nem volt, az átkelés sima ügy volt. A patak után "egysávos" ösvény vezet át az erdőn, itt belefutottunk egy kb 30 fős csoportba, akik nagyon kedvesen voltak, és elengedtek minket. Ezúton is köszönjük a figyelmességet!
És akkor jött a kaptató! Itt természetesen vezettük a lovakat - egy ideig. Aztán egyesek nyeregben folytattuk, másik talpon, de végül feljutottunk a tetejére. Nem mondom, nagyon kemény volt! Főleg a lovaknak! De mindenki vette az akadályt :-) Utána leereszkedtünk és majdnem elsétáltunk a Rezi pecsét mellett. Trükkösen ugyanis a tábla hátoldalán helyezték el... de végülis ezt is megszereztük!
Innen már csak egy köpésre volt a Gyöngyösi csárda, amit már nagyon vártunk, mert 5 felé járt az idő. Megmásztunk egy kisebb dombot, és gyönyörű kilátás tárult elénk a másik oldalon. Szép ingatlanok és szőlősök váltották egymást, így ereszkedtünk lefelé. 300 méterre a Gyöngyösi csárdától egy jó kedélyű baráti társaság invitált be minket a kerti bulijukba. Megitatták a fáradt lovasokat, és megnyugtattak minket, hogy pár perc csak a csárda... amit meg is találtunk azonnal.
A Gyöngyösi Csárda LOVAS ÉTTEREM csupa nagybetűvel. A lovakat egy óriási karámba tudtuk betenni, ahol a friss fűnek nagyon örültek, kaptunk vödröket az itatáshoz, és mellesleg nagyon finoman is főznek :-) Az egész napos lovaglás után zseniális volt ide megérkezni. Javaslat, hogy ide mindenki nagyobb pihenőt tervezzen, érdemes le is nyergelni.
Gyakorlatilag megvacsoráztunk, és utána számot vetettünk, hogy hogyan tovább. Egy különítmény 4 lóval elindult Cserszegtomajra, megkeresni az esti szállásunkat, két lóval pedig elmentünk még begyűjteni a hévízi pecsétet. Mivel már 8 óra volt, és Hévízig kb 7 km volt az út - onnan pedig még 3 km Cserszegtomaj - tudtuk, hogy biztosan ránk sötétedik. De ugye a nyeregtáska kelléke a fejlámpa és a láthatósági! Így Zsuzsa a neon láthatósági dzsekivel ment elől, az én fejlámpám pedig hátra világított.
Hévízig kiváló, füves út vezetett, akkor vesztettünk sok időt, amikor a városon át kellett léptetnünk. A belvárosban le is szálltunk és vezettük a lovakat, mondjuk így is nagy feltűnést keltettünk. Az állomáson pecsételtünk és a tó mellett elsétálva rátértünk a főútra, ami az esti szállásunkhoz vezetett.
Fél 10 körül futottunk be a Lóbarát Lovasudvarba, ami valóban egy lovas paradicsom. A hátasainkat beengedtük a boxokba, ahol már a széna és a zab várta őket, mi pedig a vadiúj panzió egyik apartmanjába tértünk pihenni.
Fél 10 körül futottunk be a Lóbarát Lovasudvarba, ami valóban egy lovas paradicsom. A hátasainkat beengedtük a boxokba, ahol már a széna és a zab várta őket, mi pedig a vadiúj panzió egyik apartmanjába tértünk pihenni.
Vasárnap
Vasárnap megint a lovak etetésével kezdtük - a zab vödrökben oda volt készítve a boxok elé. Nagyon díjaztuk a figyelmességet. Utána mi kaptunk isteni reggelit! Lili megdögönyözte a 8 kismacskát, aztán nyergeltünk és indultunk.
Úgy döntöttünk, hogy a Keszthelyi pecsétet gyalog gyűjtjük be, mivel annyira a belvárosban, a sétáló részen volt, hogy nem akartuk, hogy a pacik ott könnyítsenek magukon. Ezért Keszthely külső részén mentünk tovább Gyenesdiás felé, ahol ismét rátértünk a kék jelzésre.
Gyenesről kiérve az erdőben egy hatalmas mezőt találtunk, ahol a jó időben pihentek a családok. Egy kis faházban mosdó is volt, ahol tudtunk itatni. Sajnos a büfé még zárva volt, így megindultunk az erdőben, a tanösvényen.
Vállusig erdei utakon és kisebb ösvényeken vezetett az út, és boldogan nyargalásztunk, amikor megérkezett az égi áldás, egy kis nyári zápor formájában. De nem volt komoly, mire Vállusra beértünk, már el is állt, meg is száradtunk. Válluson pecsételtünk és itattunk is (a közkutak app szerint a kút nem üzemel, de szerencsére mi mást tapasztaltunk).
Tudtuk, hogy Lesencistvándig kemény szakasz következik, és mivel féltünk a délutánra jósolt vihartól is, nem álltunk meg pihenni. Az előttünk lévő akadályok: egy kaptató és egy kidőlt fa (egy kedves túrázó jelezte nekünk a facebookon előre). Megmásztuk a lovakkal a kaptatót, fotózkodtunk a padnál, amit már mások leírásaiból ismertünk, majd következett a lejtmenet.
Hát itt leszálltunk és vezettük a lovakat. Fától fáig ereszkedtünk a csúszós talpú lovas cipőben és susogtunk a lovaknak, hogy ne lépjenek ránk... aztán megtaláltuk azt a kidőlt fának mondott akadályt... hát az inkább egy fél erdő volt... ezen nem jutottunk át. De az sem tűnt vonzó alternatívának, hogy visszaforduljunk a csúszós, lejtős ösvényen... így Zoli elindult, hogy megkerülje a fát. Az avarban vezettük a lovakat és így tudtunk egy kerülővel visszajutni az útra. De hát ez kemény volt! A lejtőn az ösvényen is nehéz lefelé menni velük, de a fákkal, gallyakkal, avarral borított erdőben a lovas cipő kb csak egy fokkal biztonságosabb, mint mezítláb. A lovak jól megoldották, de azért mi szenvedtünk. Úgyhogy ismét tanács, csak az induljon el, aki szereti a kihívásokat! :-)
Ezután már viszonylag hamar elértük a települést, és a lónál alig kisebb böglyökkel folyamatosan küzdve érkeztünk meg Lesencistvándra. Itt már elég éhesen voltunk, és optimistán úgy gondoltuk, hogy majd a kocsmában találunk valami harapnivalót, ahol a pecsét van. Hát sajnos az a kocsma bezárt, pecsét a vasrácsra akasztva. De legalább egy kutat találtunk a kocsmával szemben, ahol a lovakat meg tudtuk itatni.
Mivel itt már tényleg nyakunkon volt a vihar, a levegőben éreztük az illatát, ezért nagyon sietősen indultunk Tapolcára. Sajnos itt egy 7 km-es szakasz a főút mellett vezet. Nem igazán tudom, hogy miért nem jelölnek ki alternatív útvonalat, mert erre a túrázók is mindig panaszkodnak, illetve az autósoknak sem igazán jó. Váralján még hamar végigértünk a kavicsos szervízúton, de utána tényleg csak a főút volt. Az AllTrails szerint a vasút mögött lenne egy másik út, de a nagyon közelgő vihar miatt nem volt időnk kockáztatni, hogy esetleg mégsem.
Így maradt a főút, amit a lovak sem igazán díjaztak, illetve az autósok sem. Ahogy beértünk Tapolcára, ott már kiszélesedett az út és lehetett a füvön menni kényelmesen. Így értük el az autókat és a lószállítókat. Niki meg is jegyezte, hogy remélhetőleg gyors lesz a check-in, különben megázunk. Hát tényleg az utolsó pillanatban kerültek fel a lovak a futókra és indultunk el - kb 15 perc múlva már jött a zuhé!
Összefoglalva a három napot: az időjárás kegyes volt hozzánk. A legnagyobb nehézséget a mászós részek és az aszfalt okozták. Nem egy nyargalászós túra volt, de szerintem nagyon sok szép helyen jártunk (ahol mászás volt, ott panoráma is), és meg kell állapítani, hogy az a cseresznye a legédesebb, amit a lovad nyergéből szedsz.
